"A Menyországot a földdel egy híd köti össze, amelyet Szivárványhídnak neveznek.

A híd innenső oldala a lágy zöld fűvel borított dombok, hegyek és völgyek földje. Ha egy állat meghal, aki nagyon közel áll valakinek a szívéhez, a halála után a Szivárványhídhoz megy. Itt mindig van elég víz és eleség, folyton lágy tavaszi szellő fújdogál.


Az öregek megfiatalodnak, a sérültek újra épek és egészségesek lesznek, pont olyanok amilyennek álmunkban látjuk őket nap mint nap, vagy amint emlékeinkben újra és újra előjönnek. Napjaik önfeledt játékkal telnek, boldogságuk mégsem teljes mivel mindegyiküknek hiányzik az a pótolhatatlan személy, akit maguk mögött hagytak.


Nap mint nap játszanak és rohangálnak, de eljön a nap, amikor egyikük hirtelen megáll. Fénylő szemei a messzeséget fürkészik, vágyakozó teste remegni kezd. Hirtelen kitör a csoportból, és szinte repül a zöld fű fölött egyre gyorsabban és gyosabban. Észrevesz Téged, és amikor te és különleges barátod újra találkoztok összeölelkeztek az örömteli újraegyesülésben, és soha nem váltok el többé. Az öröm csókjai záporoznak arcodon, kezed újra simogatja a szeretett fejet, és végre újra belenézhetsz azokba a bizalommal teli szemekbe, amelyek oly régen távoztak az életedből, de a szívedből nem hiányoztak soha.


Együtt mentek át a Szivárványhídon."

Missy, vagy eredeti Nevén Viharsarokpuszta Claudia volt talán a legkülönlegesebb kutya akit ismertem. Aznap hoztuk el a kennelből, amikor elkezdtem a főiskolát, 2004 szeptemberében. 

A hirdetését abban a Kutya magazinban láttuk meg, amelyikben ez a cikk is volt: http://kutya.hu/Cikk.aspx?id=3933

A kennelben még érdeklődőnek és magabiztosnak tűnő melák kölyökkutya egy borzasztóan gyáva nyuszivá változtott az autóban, ahol Ceglédtől Pestig csak azzal volt elfoglalva, hogy hogyan fúrhatná mélyebbre az orrát a hónom alá. Aztán én Pesten maradtam, hazáig ugyanezzel foglalatoskodott, csak engem cserélt le anyura. 

Otthon az első dolga az volt, hogy halálra rémült a macskáktól, akik sok évig voltak főnökei... Bandinak, az ivaros "környék bikája" kandúrnak akkora tekintélye volt, hogy ha ő ücsörgött a verandán, akkor missy inkább megkerülte a házat, hogy hátra menjen a kertbe. Betartotta a "privát terület határát" nagyon is. 

Volt viszont egy vörös cicánk is, Pamacska, aki valahogy a legjobb barátja lett. Volt idő, mikor nem is volt hajlandó nélküle aludni. Ha a maccs véletlenül bekeveredett a házba, azt onnan tudtuk, hogy missy nyugtalanul fel-alá járkált. Ilyenkor visszaadtuk neki a macskáját, és úgy már nyugodtan aludt. 

Cseppet sem túloztam, mikor azt mondtam, Missy gyáva volt. Az első telén anyu kitartóan próbálkozott megtanítani őt pórázon sétálni. Törpejárásban körözetek a ház körül, mert Missy pórázon csak úgy mert menni, ha Anyu guggolt. Aztán néhány nap alatt "kitörpegyalogoltak" a kapun, és elindult a nagybetűs séta. Csakhogy Missy félt, mert lehullott az avar, aminek fura volt a hangja ha rálépett. Aztán félt, mert az avar megfagyott, és másmilyen hangot adott, ha rálépett. Aztán félt a hótól, félt a szűk helyektől, de főként az emberektől. Mármint azoktól az emberektől, akik bejöttek a kapun. Akik kint maradtak, azokat iszonyatos vehemenciával ugatta. Azt meg csak mi tudtuk, hogy valójában azt kiabálja: "Félek tőled, ne gyere a közelembe, nagyon félek!" 

Oka persze nem volt rá, vagyis a mai fejemmel gondolva, az volt az oka, hogy kimaradt a korai szocializácó, 4 hónapot élt egy kennelben, az anyukájával és egy tesójával, szerintem embert nem sokat láthatott. Kutyákkal világ életében tökéletesen kommunikált, egyszer sem verekedett a 9 év alatt, de ha rászólt valakire, az rögtön értette, hogy ki a főnök. 

Aztán ha valakit egyszer elfogadott, na az nem tudta többet magáról levakarni. Igazi plüsskutya volt, ha biztonságban érezte magát. Hajlamos volt addig bújni, furakodni, míg a maga kis 70 kilójával az ember ölébe mászott. Egyszer mikor elkezdett felkepeszteni a kanapéra, megvártam, hogy komolyan gondolja-e. Teljesen komolyan gondolta, simán végigfeküdt rajtam, nem zavarta, hogy fuldoklom alatta. Ahogy idősödött, úgy volt egyre gyorsabb nála a folyamat, amiben bizalmába fogadott valakit. 

Egyszer apu megkérdezte a helyi kutyasulis embert, hogy tudna-e segíteni a kutyával foglalkozni, de az volt a válasz, hogy ideggyenge ezért nem vállalja. Inkább csak nem ismert olyan módszert, amivel segíthetne...
Így éldegélt Missy önszántából kerti kutyaként. A tárva nyitva kapun sem ment ki soha. Odabent megvolt mindene, nagy területe, tava, macskái, családja. 

Aztán nagy változást történt! Én elkezdtem járni a Népszigetre Fülöppel, és eleinte csak nagyon óvatosan, minimális de frissen szerzett tudásom kihasználva, elkezdtem sétálni. Csak ímmel ámmal, mert azt mondták, hogy nem szabad rászoktatni a kutyát egy új, nyitottabb sétálós életmódra, ha nincs aki biztosítja neki. Ez olyan lenne, mint rabszolgát felszabadítani, aztán vissza rabosítani. 

Aztán 2011 februárjában egyszer munkaügyi központot intézni mentem haza, de más lett a vége. Nőként mindig én voltam, aki jobban figyel, Apu csak szereti a kutyákat. Azt láttam, hogy a pérájából véres genny folyik, ez nem tüzelés. Hívtam is rögtön a dokinkat a saját felállított diagnózisommal, miszerint gennyes méhgyulladás a gond. Azt mondta enni már ne adjak, holnap műti. Ezúton is köszönöm szépen Titz Gabinak, aki két évvel hosszabbította meg Missy életét... Lázasan műtötte úgy, hogy a válla mögött álltam. Iszonyatosan koncentrált, de arra szakított időr, hogy nekem elmondja mi történik éppen. Ugyanis ő az orvos - elnézést az Orvos - aki beenged a műtőbe, aki türelmesen elmagyaráz mindent, akiben maximálisan megbízom. Az egész Balatonfüredi állatorvosi rendelő egy emberként drukkolt Missynek, mikor a műtét után még három napig infúzióra jártunk. Köszönet Szabó Sanyinak, aki a balatonfüredi gyepmester. Nem az a sintér fajta, amilyen elképzelünk, valódi állatbarát! Ő volt az, aki segített nekem infúzióra hordani a nagy mackót, mert ő elbírta, elvitte kocsival, megoldotta amit én nem tudtam. Neki is köszönhetjük az együtt töltött plusz két évet. 

Miután a komoly műtétből felépült, a család egzisztenciája került veszélybe. Ekkor felmerült, hogy ha nagy a baj, akkor Missy menhelyre kerül. Ezt semmiképp sem akartam, ekkor vettem fel a kapcsolatot a mastino mentéssel, akik nem csak masztiffokat, de idős állatokat mentenek. Vállalták volna a kutyát, ha nagy a baj, de ezt a lehetőséget csak vésztartaléknak szerveztem meg, valójában úgy gondoltam, hogy ha nagy a baj, akkor Missy hozzám jön Budapestre, albérletbe. Egy célom volt, hogy annyira lehessen kézben tartani, hogy egy alapfokú tanfolyamot el tudjunk kezdeni a sulin. Elkezdtem tehát klikkerezni. Missy a klikkerre úgy reagált, ahogy a kölykök! Sosem volt vele érdemben foglalkozva, és annyira lelkesítette, hogy végre van, hogy pillanatok alatt értette meg a formálás lényegét. így tanult meg 7 évesen ülni, feküdni, hanyatt feküdni, láb mellett jönni, és találgatni, hogy mit akarok. A sétáinkat egyre jobban szerette! Ha valahol megijed, megálltunk. Álltunk, és vártunk, hogy elmúljon az ijedtség. Ha rámnézett, kapta a klikket! Ha klikket kapott, azonnal csóvált. Valahogy így fordult elő, hogy a 7 éves kutya 3 hónap alatt odáig eljutott a "ki sem lépek a kapun úgy félek" állapotból a Tagore sétányon "nincs is magam alatt a farkam a tömegben" állapotba. Pedig csak hétvégén foglalkoztam vele. Hamarosan simán és lelkesen kocsikáztunk, megnéztük hol dolgozik az isten, vagyis Apa, sőt még buliban is voltunk Ibitubán! Missy majdnem kicserélődött. 

Aztán még egy fordulat történt az életében. Városi kutyaéletbe hozzám már nem kényszerült, de a költözés a régi helyéről egy sokkal de sokkal kisebb kertbe még egy újdonságot magával hozott: nem volt hová menekülni, így kénytelen volt elkezdeni barátkozni az emberekkel. Élete utolsó egy évében a félős Missy barátságos Missyvé változott! 

Azt hiszem sosem fogom elfelejteni a napot, 2012 november 15-ét, amikor hazamentem és azt láttam, hogy már nem csak a jobb hátsóra sántít, ahogy egy ideje általában (szalagszakadása volt 8 évesen, nem akartunk már műtétet), hanem a bal elsőre is. És az az izület dagadt, tapintásra kemény. Azonnal belémhasított: csontrák. Idős molosszereknél gyakori. Másnap reggel az első dolgom volt futni az állatorvoshoz, abban a reményben, hogy ördögöt festek a falra, nincs is semmi baj. De sajnos nem ezt mondták. Azt mondták csontrák. Azt mondták, hogy gyors lefolyású.

Néhány hét, esetleg néhány hónap. És én egy ideig tartottam magam, de aztán végül sírtam. És ahogy sírtam, Missy rámnézett, és azt mondta az arca, hogy tudja, hogy miért sírok, de ő nem fél. Megszakad a szívem. Életem legnehezebb napjai következtek, ahányszor ránéztem sírnom kellett. Annyira szerettem volna segíteni neki. Ő pedig annyira szerette volna, ha nem vagyok szomorú, ha segíthetne nekem. Onnantól minden alkalommal úgy búcsúztam tőle, mintha örökre búcsúznék. 

Aztán egy pénteken... egész nap pánikoltam, hogy mi lesz, ha nem tudom megszerezni a fájdalomcsillapítóját. Aztán, hogy mi lesz, ha megszerzem, de nem jut le a hó miatt. Aztán jött a telefon... A hívás, amit soha de soha nem akartam megkapni. Missy elesett a hóban, és többé nem állt fel. Már a fejét sem emelte fel, a szemét sem nyitotta ki. Onnantól csak az érdekelt, hogy a lehető leghamarabb megkapja a az injekciót, ami megszabadítja a szenvedéseitől. 

És elment... búcsúpuszit nyalt Apu kezére, és befejezte az életét. Csak a fájó hiány maradt utána. A könnyek, a csendes udvar, a megzavarodott macskák, akik nem tudják hova, kihez bújhatnának. 

De Missykém, hamár úgyis ott vagy a szivárványhíd lábánál! Végre megismerheted Bagírát, aki már boldog játszópajtása Lizzynek, akit te is ismertél! Jövök utánatok én is, csak várjatok meg, majd együtt átmegyünk a híd túloldalára! Addig legyetek teljes falka együtt! Nekünk még van egy kis dolgunk idelent, de egyszer újra együtt leszünk mind, és többé már nem válunk el!

- Mostanáig azt hittem vannak ideiglenes kutyák, meg nem ideiglenesek. De az emberélethez képest a kutyaélet olyan rövid, hogy minden kutyát úgy kell látnunk, mint ideiglenest. Hisze egyikük sem maradhat örökké. -

Viszontlátásra kicsi Missy, könnyű legyen az út amin jársz! Sosem felejtünk el!  

Hermione - akit én többnyire Monyóknak hívtam - volt az első ideiglenes kutyám. Visszagondolva nem is tudom, hogy miért éppen ő, és miért éppen akkor kezdtem el. Mindenesetre az biztos, hogy lavinát indított, és mégsem mutattam be még itt a blogon.  

Az első képek, amiket láttam róla egyenesen elborzasztóak voltak:

Hüvelyelőeséssel, csontsoványan került a Noéba. Megműtötték, de egy hónapig ott lábadozott, és nem is csoda, hogy senki sem szeretett bele az alapján, ahogy kinézett csórikám. 

Nekem is napokig tartott megszokni a látványt, a simogatás közben csigolyákhoz ütődő kéz érzését. Lesütött szemmel sétáltattam, hisz nem volt a homlokomra írva, hogy nem, nem én tettem ezt vele. Megszámoltam mikor hozzámkerült 9 csigolya volt szabad szemmel látható. Úgy tartottam számon a hízást, hogy ezeket számolgattam. 

Hermionéra minden igaz volt, amit általában a mentett kutyákról mondanak. Hogy minden jó szóért hálás, hogy jobban ragaszkodik a többi kutyánál, hogy pontosan tudja, hogy honnan jött és azt is, hogy az isten lábát fogta meg, amit nem ereszthet. Mindig a közelemben volt, rengeteget volt az ölemben a feje. Hatalmas kalandjaink voltak együtt! Voltunk Harley Davidson fesztiválon és rögtön utána a Népszigetes kutyás tábort is megjártuk. Megmondom őszintén, hogy nagyon-nagyon rezgett a léc, hogy rögtön az első ideiglenes kutyámat bebukom. 

3 hónapot éltünk együtt, hihetetlen szerelemben. És nem csak mi ketten, hanem ők ketten Fülöppel is imádták egymást:

Tudtam, hogy hosszútávon sok nekem két kutya, nem olyan még az élethelyzetem, hogy kettővel is tudjak annyit foglalkozni, amennyit megérdemelnek, ráadásul ha megtartom, akkor nem lehetek többé ideiglenes befogadó. Akkor kikerül teltház tábla, és vége. Közben a hasmenése csak nem múlt, kiderült a gerincprobléma, és hát nem tolongtak a gazdijelöltek sem. 

Mi pedig a sok közös élménnyel egyre teljesebb falka lettünk, egyre jobban működtünk együtt. Egyre kevésbé volt terhesebb a két kutya az egynél. 

Az első gazdijelöltet a Noé vétózta. A másodikra én mondtam, hogy nem szeretném, ha hozzá kerülne. Mikor a harmadik jelölt érkezett, akkor már pityeregve suttogtam indulás előtt a fülébe, hogy harapja meg a csúnya nénit. Ekkor már csak 4 csigolya látszott, megtaláltuk a gyógyszert a hasmenésre, és a gerincproblémára is. 

Gazdijelölték Ausztriából jöttek, két kutyát akartak megnézni, de ahogy megérkeztek a néni csak azt hajtogatta: Hermione, Hermione, ich mag Hermione. Magam alatt voltam. Ami még furcsább, hogy Fülöp is maga alatt volt. Nem akarta cseszegetni Ottó szamarat, se megveretni magát a Cane Corso falkával, ahogy a Noéban szokta, csak mellettem kullogott, és várta a tesóját. És én láttam, hogy Monyókám szereti a nénit, és a néni is szereti Monyókát.  Arra, hogy élete végéig gyógyszert kell szednie és hogy valószínűleg még lesznek fájdalmai, csak annyi volt a válasz, hogy van állatorvosuk, meg fogják oldani. Semmi ijedtség, hogy mennyibe kerül ez majd, ahogy a korábbi gazdijelöltek kérdezték. Eltökéltek voltak, akarták, szerették. Az utolsó pillanatig úgy éreztem, hogy kimondom: mégis inkább megtartom, de tudtam, hogy el kell engednem. És elutazott. Bécs mellé költözött, kertesházba. Nyugdíjas gazdik ráérnek, ráadásul imádnak túrázni. 

14 hónapja van náluk, most kaptam meg a nyaralós fotókat. 6 hetet töltöttek a tengerparton!

Látva ezeket a képeket, és azt, hogy talán fel sem ismerném az utcán, annyira szép kutya lett a kis etiópból, azt érzem, hogy igazán jó döntést hoztam, mikor magamhoz vettem, és akkor is amikor tovább adtam. Bár hetekig magam alatt voltam miután elment, és Fülöp szíve (már amennyiben neki van olyanja) is összetört kicsit (se előtte, se azóta ilyenre nem volt példa) most látom, hogy nem hozhattam volna jobb döntést, és nem élhetne boldogabb életet velem, mint velük. 

Az ember elpottyant pár könnyet, és tartok tőle, hogyha Sámson 2-3 héttel tovább marad, annak is durva sírás lett volna a vége, de amikor a boldog gazdis képeket látom, tudom, hogy úgy vigyáznak rá és úgy szeretik, hogy magam sem csinálhatnám jobban, akkor azt gondolom igen, megéri. Nagyon megéri! 

Tartozom egy hétvégi beszámolóval, de rájöttem, hogy még sosem írtam az etetésről, pedig ha valaki ideiglenes befogadó akar lenni, akkor ezzel kapcsolatban biztosan rengeteg kérdés merül fel benne.  Úgyhogy előbb ez, aztán ha lesz időm jön a hétvége is. 

Ha egy mentett kutya érkezik a családba, akkor a leggyakoribb probléma az, hogy alultáplált, de legalábbis nem jól. Ha nem is vészesen sovány, a mentett kutyák többsége hasmenéssel küzd, akár egészségügyi okokból, akár a stressztől, a hirtelen megváltozott életmódtól is. 

Elsőre én is elkövettem, és szerintem mindenki elköveti a klasszikus hibát, hogy szegény kutya sanyarú sorsú, ne adj isten még sovány is, hadd egyen valami finomat. Hermione csontsoványan került hozzám húsvét előtt, persze az egész család osztogatta a sonkát, szalonnát kolbászt dugiban az asztal alatt. Olyan hasmenés lett a vége, amiből másfél hónapig tartott kikúrálni. Nem szabad elkezdeni szeretetből etetni hirtelen, mert sokat árthatunk vele. 

Ezért eleinte én nagyrészt rizzsel etetem az új kutyát, és napról napra fokozatosan növelem a közé kevert fehérje mennyiségét. Ha nagy a baj, tehát nagyon sovány, vagy nagyon megy a hasa, akkor óvatosan sovány húsokat szoktam elkezdeni a rizshez keverni, ha nincs túl nagy baj, akkor mehet a száraztáp is közé.

Az első néhány napban jutalomfalatnak is valamilyen száraz szárnyas húst szoktam használni, vagy száraztápot.  

Két dolog nálam mindig van itthon: Bolus tabletta, illetve valamilyen probiotikum. A probiotikumot alapból adom a rizses mixhez, Bolust csak akkor, ha néhány nap rizs és probio után sem akar elmúlni a hasmenés. 

Ha nem vészesen sovány a kutya, akkor eleinte a kajája nagyobbik részét kézből kapja, klikk után, akkor ha ügyesen viselkedik. Ezzel a módszerrel néhány nap alatt a legtöbb kutya megtanul szépen sétálni, ülni, visszajönni hozzám, nem félni dolgoktól. 

Fontos, hogy a kaja szabályt a legelső percben felállítom és nem csinálok ügyet a két kutya együtt etetéséből sem. Szeretem mihamarabb kiprovokálni a balhét, ha jönnie kell, és gyorsan pontot tenni a végére. 1-1,5 méter távolságot szoktam tartani a két tál között, és napról napra tolom egymáshoz közelebb. Szeretek odáig eljutni, hogy a két kutya teljesen egymás mellett eszik, hogy senkinek eszébe se jusson a kaját bevédeni. Hamar elkezdek provokálni tányérba nyúlkálással, tányérelvevéssel is. Fontos, hogy ne finomkodjunk, hanem mihamarabb tegyük helyre az ilyen kérdéseket. 

Sosem volt vizslám. Meg ugye mint egy korábbi bejegyzésben kifejtettem, nem különösebben kedvelem a hosszúorrúakat, mindig is turcsit akartam. Izgalmas az élet egy ilyen vizsivel :) Tök fura dologkra képes, pl. állva meg tudja vakarni a hátsó lábával a fülét. 

Az fontos dologra jöttem rá: vizslát nem lehet lefényképezni. Csak ha nincs ébren. Ébren csak videózni lehet. Úgyhogy képekkel minden próbálkozásom ellenére nem állunk jól. Ilyen képeket lehet róla csinálni:

A másik: nem tudom, hogy ez általános-e, de Sámson olyan, mintha a vérében lenne az engedelmes munka, valami brutál kóddal bekódolva. A második napunkon az irodába menet már a szemkontaktusos lábnál követésre mentek a klikkek. Döbbenetes élmény sétálni a körúton laza pórázon szemkontaktusban egy vizslával és hallani, ahogy az emberek mondják, hogy nahát, nézd milyen okod kutya. És eközben tudni, hogy ez a nahát kutya tegnapelőtt még láncon ébredt. Elkezdtük bepontosítgatni az üléseket, hogy ne akárhol, hanem láb mellett legyenek. Igazából baromira tetszik neki ez a klikker dolog azt hiszem. 

Aztán az irodában volt némi rosszalkodás is, konkrétan lelopott az asztalról egy gyros tálat, és kiette belőle a marhahúst :) A többi nem kellett. Szegény programozónk éhen maradt. Sajnos tettem nem értem, hogy megbüntethessem, de azért utána nem is nagyon barátkoztunk, elzavartam magam mellől. Na meg feltettük a Dogshame Facebook oldalra is:

Hiába tudom az eszemmel, mégis mindig lenyűgöz és meghat, mikor rájövök, hogy a sérült kutya lelket semmi sem gyógyítja jobban az egészséges kutyaléleknél. 

Sámson ürítési szokásai meglehetősen aggasztottak, merthogy nem volt szokása üríteni. Az első 24 órában egyetlen pisit sikerült csak kicsikarni belőle. Egy pár másodperc kontaktusba került egy tacsival, majd hirtelen leguggolt, elengedte, lesunyt füllel várta, hogy vége legyen. Persze hatalmas marék husi és nagy öröm volt az jutalma, de aztán megint jó ideig semmi. 

Aztán másnap reggel találkoztunk Lilivel, aki egy pillanat alatt oldotta fel, és hatalmasat játszottak, na és nekem is megvolt a reggeli futásom a flexivel mögöttük. Azt hiszem ennél csak egy nehezebb eset volt, mikor a népszigetes terepfoglalkozáson egy jack russelt flexiztem :) Mindenesetre a nagy móka után nem csak egy pisi, hanem egy kaki is sikerült, ennek nagyon örültem.

Érdekes módon vizslauraságnak azonnal a magasban a farka, ha kutyák közé kerül. Tegnap este a Szent István parki futtatóban engedtem el először. Édespofa amúgy, azt is simán megértette, hogy előbb le kell ülni, aztán lecsatolom a pórázt, de még mindig ott kell ülni és csak aztán lehet megbolondulni. 

Találkoztunk egy 8 hónapos németjuhásszal, igazi közveszélyes birkózás lett belőle, aztán egy 5 hónapos boxer is beszállt a buliba. Találkoztunk retrieverekkel, meg mindenféle kutyákkal is. Kutyák között teljesen rendben van, és rögtön be is teszteltem, hogy hiányzom-e a buliból és elbújtam egy fa mögé. Kb 3 perc után vágtatva érkezett a vizslagyerek :) Kifelé menet egy labi keverék féle fekete kutyussal és egy vizsivel rohangált, na ott ki is ugrott a szög a zsákból! A vizsla, aki tegnap még apró kis pixelnek mutatta magát, egyszer csak a labira tette hátsó lábát. Nem vártam meg, hogy arra készül-e amire gyanakszom, inkább rászóltam. De aztán másodszorra a vizslára próbált mászni, nem volt kérdés, ez bizony hágna. Bízom benne, hogy egyszer, s mindenkorra megbeszéltük, hogy ilyet nem szabad csinálni. 

Hazafelé a villamoson annyira fáradt volt, hogy bármennyire is fél ott a sok embertől és fura zajoktól összegömbölyödve lepihent. 

Sámson klasszikus esete a hirtelen felindulásból átgondolatlanul elkövetett ideiglenes befogadásnak. Hetek óta motoszkál bennem, hogy lassan újra aktuális lenne egy ideiglenes kutya, de mindig elvetettem a gondolatot, mert úgysem érek rá a saját kutyámra sem, apám is százszor megmondta, hogy "Ha mégegyszer hazahozol egy kóbor kutyát kiváglak!"

Aztán megláttam ezt a képet:

Azonnal jött az agyalás. Oké, ez egy halál sovány, beteg kutya. Nincs mozgásigénye, napi ötször etetni kell, azon kívül meg hagyni pihenni. Végülis vállalható. Írtam e-mailt. Körmöt rágtam. Lelkesedtem és reménykedtem. És jött a válasz, hogy igen jöhet, este érkezik a Mátészalkai borzalomból, amiről képeket ezen a linken lehet nézni. 

Aztán mikor indultam érte, már mondták telefonon, hogy vagy nem az a kutya érkezett, akit vártunk, vagy nagyon felhízlalták az utóbbi hónapokban, mert egyáltalán nincs rossz állapotban. Így menekítették ki a helyszínről:

És este megérkezett hozzám egy a farkát maga alatt tároló, ugyanakkor lelkes és iszonyúan ingeréhes szinte kölyök vizsla. A lépcsőházban azonnal orra esett a csúszós kövön, aztán a lépcsőn is. A liftben remegett. A lakás méretei is felzaklatják kicsit, folyton beveri a fejét az ajtófélfába. Egyértelmű, hogy házban, lakásban nem nagyon járt még. Elkezdtünk megismerkedni a luxus szolgáltatásokkal. A kutyaágy használatával addig jutott, hogy ha melléfekszik és nekidől, az kényelmes:)

Fáj ilyenkor nekem is a szívem, hogy nem szeretgethetem halálra, de ahogy az nálam már jól bevált, szabályokkal kell kezdeni. A néhány alap, ami az első naptól él:

Pórázfegyelem. Nincs rángatás, nincs összevissza rohangálás. Vagy rövid póráz van, és akkor elvárom a pórázfegyelmet, vagy csere flexire és akkor "mehetszfutás" után lehet rohangálni. 

Ajtókon ki-be járkálás nincs engedély nélkül. 

Ágyra, kanapéra mászás nincs. Na ezt baromi nehéz betartatni, ráadásul egy vizslának a kanapén a helye, de azt örömöt majd az igazi és végleges gazdája adja meg neki, nálam szigor van. 

Kajához engedély nélkül nem nyúlunk.   

Eddig elég simulékony, megadó kutyának tűnik, érti mik a szabályaim, és nagyon tetszik neki a klikkerezős móka. Jár az esze, mint a villám, ülni 4 klikkből meg tanult! Elkezdtem formálni, illetve elkezdtük a szemkontaktusos lábnál követéseket is belőni. Iszonyú okos, és tényleg nem nagyon próbálkozik a pofátlansággal, kivéve az ölbe mászva kézrágycsálás, ami annyira cuki, hogy nem bírom letiltani. De azt is látom, hogy már tegnapról mára sem ugyanaz a kutya, szerintem még néhány nap alatt kinyílik, és igazi őrült szertelen vizslagyerek lesz. 

Tintin és Fülöp hogy is mondhatnám, tehát hogy khm... nincsenek jóban. A leggyakoribb beszélgetések továbbra is így hangzanak köztük:

- Helló Fülöp, megnézhe...

- Nem, hagyjál békén!

Fülöp azért bulldogságához képest meglehetősen pörgős kutya, de Tintin mindenlében kanálsága sok neki. Hermione pont jó volt, ő csaj is volt, meg épp csak annyira pörgött, hogy Fülöpöt is felpörgette kicsit. Tintin más. Ő mindenhol van, mindenre figyel, mindig gyors, és mindig csóválja a hatalmas lompos farkát. Megfigyeltem, hogy Fülöpöt ez az egész farok dolog méla undorral tölti el. Neki nincs farka, Herminek sem volt farka, és szerintem nem is érti mire jó ez az egész azon kívül, hogy őt folyton hunyorgásra készteti. Mindenesetre szegény egyfolytában pofákat vág, meg hunyorog, miközben Tintin körülötte csóvál.

Tegnap este majdnem megtörtént a verekedés is, kicsit megijedtem. Változtattam kicsit a kajaszabályon (erről később) és emiatt Tintin a szokásosnál jobban várta a vacsit. A rendszer mindig az, hogy Fülöp eszik előbb aztán mehet Tintin. Fülöp evett, szóltam Tintinnek, hogy mehet ő is csak azt nem vettem észre, hogy a cica még ott nyammog a tényérjánál. Azt már megtanulta, hogy a cicc érinthetetlen,  ezért egyenesen rárongyolt Fülöp kajájára, de úgy, hogy Fülöp feje beszorult a Tintin fején lévő tölcsér alá. Na ott egy pillanatra azt hittem, hogy a vége az lesz, hogy vér fog folyni, de hálistennek Fülöp van annyira jól nevelt, hogy nem reagált, mielőtt én reagáltam volna. Mindenesetre egy pillanatra megállt bennem az ütő is, hogy majd ekkora helyen verekedő kutyákat kell szétszednem...

Ami meglepő, hogy Fülöpnek hiányzom. Az nem zavarta, hogy többet foglalkozom Hermivel, mint vele, mert őt szerette. Viszont Tintint elég gyakran kell letiltanom dolgokról, ezért a szokásosnál gyakrabb teszek úgy, mintha mérges lennék, szegény Fülöp meg magára veszi, aztán laposkúszásban puncsol oda engesztelésért. Most simiből is kevesebb jut neki, mert ahogy kedvesedni kezdek vele, Tintin jön, és Fülöp elzavarja. Nem akarom ezzel szítani köztük a feszültséget.

Illetve mostmár annyit módosítottam, hogy amikor nyugi van és fekvés, akkor kicsit odamegyek dögönyözni Fülöpöt, és ha Tintin csatlakoznak elküldöm én. Mióta ez a nagy kánikual van, vagy egy esti édeskettes programunk Fülöppel :) Az esti rohangálás után ő nem tud olyan gyorsan lehűlni, ezért vacsi után elolvasztgatog egy-egy jégkockát a mancsain, meg a fülein, hogy tudjon aludni lihegés helyett.

És van egy szuper hozadéka annak, hogy Fülöpnek törődés hiánya van: egyre gyakrabban hozza nekem oda a labdáját magától. Ez egy évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna, már egy ideje dolgozunk rajta, de teljesen vissza nem szokta hozni, pláne nem szívesen. Most gondolom azért csinálja, mert tudja, hogy ennek mindig megörülök, megdícsérem, és újra eldobom neki, ami újabban motiválja, és ez szuper :)

Játszani egymással eddig egyszer próbáltak, pont most, hogy Tintin fején tölcsér van, úgyhogy le is kellett tiltanom. Egyetlen barátsgos elem az alvás, aminél nincs vita, vagy azé a kutyaágy, aki először feküdt bele, vagy barátságosan összebújnak.

Talán épp ettől, de mostmár kezdenek kicsit falkaként viselkedni, a tegnap esti sétánál Lexi és Fülöp  a szokásos hörögve morogva üldözzük egymást játékánál például Tintin egyértelműen beállt közéjük, és bevédte Fülöpöt.

Néhány alvós fotó kettőjükről:

Egy okosan fekve helyben maradós:

Egy okosan ülős:

És egy okosan kajára várós:

Tintint a Lelenc Kutyamentő egyesület támogatásával ivartalanították a Felicavetben. Abban maradtunk a doktorúrral, hogy ott hagyom, és néhány óra múlva, ha már teljesen felébredt felügyelet alatt, akkor érte megyek. Ehhez képest megérkeztem, és a kezembe nyomtak egy magatehetetlen kutyát :) Az történt ugyanis, hogy az ébredezésnél olyan hisztit rendezett, amitől nem lehetett dolgozni, ezért újra leszedálták :)

Ennek persze megvolt az előnye is :) Az esti sétára nem tartott igényt, de még reggel sem volt éppen a toppon.

Nem jól viseli a tölcsért, mostmár valószínűleg viszket a sebe is, ezért eléggé kínlódik. Viszont ezen kívül a műtét utóhatásait semmiben sem lehet érezni mára már. Tegnap este simán másfél órát kutyázott a parkban, ugyanolyan mindenlében kanál, mint előtte volt.

Fülöpöt eléggé idegesíti, hogy ide-oda verődik a tölcsérjével, ezért mostanában a szokásosnál többször kéri meg udvariasan (morgással és ugatással), hogy ugyan menjen már a közeléből.

De persze, hogyha arról van szó, hogy egy kis oltalomért hozzábújna, akkor Fülöp is elnézőbb:

 

Minden kutya-gazdi kapcsolat más és más, és minden kutya rendkívül jól alkalmazkodik. Ezt általánosságban mindenképpen el lehet mondani. Tehát amit most írok az nem szentírás, és Tintin személyiségében biztos, hogy máris benne vagyunk mi is, a mi falkánk, a mi életmódunk, ez azért sokat befolyásol. De vannak olyan alap személyiségjegyek, amik azért meghatározzák, hogy milyen életmódot ajánlunk egy kutyának.

Tintin igazi csodakutya lenne olyan embernél, akinek fontos, hogy egy kutya okos legyen, esetleg szeretne vele hobbiszinten versenyezgetni, trükköket tanítani. Biztos, hogy nagyon jó lenne engedelmes ágazatban, mert a lábnál követése példás, pedig azt még nem is gyakoroltuk. Keresi a szemkontaktust, akar megfelelni, és nagyon-nagyon gyorsan tanul. Hobbiszinten eredményes lehet agilityben, mert gyors, fegyelmezett, tanulékony, és mozgékony. A fenti két sport keverékeként jó lenne akár dogdancinges kutyának is. Örzővédő ágazatban viszont nem jósolnék neki túl nagy jövőt, mert a zsákmányösztöne egészen minimális.

Tintin boldog lenne egy olyan gazdi mellett is, aki lakásban lakik, de szeret nagyokat sétálni, esetleg hétvégente túrázni, mert nagyon szépen közlekedik bármilyen ingerkörnyezetben, nem kell vele megküzdeni, hogy ne húzza a pórázt, vagy hogy ne vesszen el póráz nélkül. Szeret mozogni, és ismerkedni a világgal, de közben nagyon figyelmes az emberrel is. Ha a gazdi sokat jön-megy, és tudja magával vinni őt is, akkor kimaradhatnának a hatalmas séták, a lényeg az neki, hogy sokat legyen vele a gazdája, és történjenek a dolgok körülötte. Ehhez hozzátartozik, hogy velünk egész nap az irodában van, és meg kell mondjam, iroda kutyaként kiválóan funkcionál.

Tintinnek szuper lenne kertes házban is, hogyha minden nap egyszer mehetne sétálni. Ha kertben lenne, szerintem nem kellene órákat sétálni vele, napi egy sétával nagyon kiegyensúlyozottan viselkedne. Egy kertbe bezárva viszont nem lenne neki élet az élet, mint ahogy általban semelyik kutyának sem. Ilyen esetben előfordulhatna, hogy rosszul viselkedjen. 

Jól érezné magát egykeként is, de második kutyaként is, hiszen bármilyen kutyával könnyen megtalálja a hangot, és holnap túlesik az ivartalanításon, így a szexuális dominancia is csökkenni fog.

Jóll kijön cicákkal is, vagyis nem foglalkozik velük, tehát cicás családba is nyugodt lélekkel adnánk.

A gyerekekkel nagyon türelmes, és egy gyerekes családban, ahol folyamatosan nyúznák, biztos hogy épp eléggé elfáradna estére. Egy mozgékony játszótárs boldoggá tenné a napjait.

És kinek nem ajánljuk Tintint?

Biztos, hogy nem szeretne olyan helyen lenni, ahol a néhány egészségügyi séta mellett maximum a kanapén fekvés lenne a program. Nem az a kifejezett néni-kutya, aki beérné egész napos simogatással.

Nem szeretne házörző sem lenni, egyedül egy kertben. Ha így járna, akkor valószínű, hogy a felesleges energiáit szökésben, vagy rombolásban élné ki.

Nem lenne jó barátja egy lusta embernek sem, és olyasvalakinek sem ajánljuk, aki úgy érzi, hogy mindent meg kell engedni egy kutyának, mert ilyen esetben lehet, hogy a család fejére nőne.

 

Ezt a kérdést gyakran teszik fel a barátaim Tintinnek, mikor először meglátják, hogy új kutyával mászkálok. Persze ez az, amire egy kutya sosem fog válaszolni, úgyhogy maradnak a találgatások. Elég furcsa, hogy hogyan kerül egy kutya magányosan a Mechwart ligetbe. A környéken nem ismerte senki, fogalmunk sincs honnan vezethetett ide az útja.

Van viszont néhány elméletünk, mindegyiket alá lehet támasztani valahogyan. Egy dologban biztosak vagyunk: Túl sokat nem lehetett utcán, mert nem félt az embertől. Ha régóta kóborolt volna, akkor biztosan már megdobálták volna anyukák a játszótérről, elzavarták volna a kávézók teraszáról, tehát ilyen vagy olyan rossz emléke már kellene hogy legyen az emberrel kapcsolatban. A körmei viszonylag hosszúak, tehát túl sokat nem rohangálhatott betonon.

Elmélet 1.: Valahol a hegyen lakott, kertes házban, ahol nem különösebben foglalkoztak vele és nem is sétáltatták. Unta a banánt, ezért lelépett és lekeveredett a Mechwartig, ahol megtalálták. Ezt bizonyíthatja, hogy nem ismerte a pórázt és alap vezényszavakat (már ismeti, mert észlény:)). Bizonyíthatja az is, hogy eléggé hajtják a hormonok, tehát ez logikus magyarázata lenne egy szökésnek. Ami viszont furcsa, hogy több mint két hete hirdetjük, és senki nem telefonált sírva, hogy végre meg van az imádott kiskutyája. Illetve ha egy kertben szocializálódott volna, akkor nagyon meglepő lenne, hogy ennyire jól kommunikál kutyákkal, illetve ennyire rutinosan mozog lakásban (nem csóválja le a kávét az asztalról, nem fél a porszívótól, stb). Az lehet, hogy a kertes házas gazdi időnként beengedte, de aki beengedős viszonyban van a kutyájával, az csak utánajár hova lett, ha egyszer csak eltűnik, nem?

Elmélet 2.: Hajléktalanok kutyája volt, és a gazdival valami történt. Ezt azért feltételezhetjük, mert nem fél az autóktól, sem semmilyen egyéb közlekedési helyzettől, nem reagál a járdát mosó gépre sem. Úgy nézett ki eleinte, mint aki keres valakit, minden emberhez odament, megszagolta őket, egyszer a Népszigeten el is szaladt egy hontalan után, talán az ismerős szagok miatt. Egyébként eléggé kaja keresős viselkedésű, simán belekukkant a kukákba, és a minap felkapott a földről egy bagettet is. Ez is olyan csöves-kutya viselkedés. Ezt végülis az is alátámaszthatja, hogy a lépcsőházat nem ismeri.  Na ez igazán mókás, nem érti a logikáját. ha lemarad egy lépcsőfordulónyit, és szólok neki, hogy jöjjön, akkor elindul a hangom irányába, de lefelé :) Komolyan belebonyolodik ebbe a háromdé kérdésbe :) Ugyanakkor  hajléktalan kutyaként rónia kellett volna az utcákat, és lekoptatni a körmét. És nem lenne logikus, hogy tök semlegesen reagál a mosógépre, a porszívóra, meg mindenféle otthoni zajra.

Más racionális magyarázat nem jutott még eszünkbe, hogy hogyan kerül egy jól szocializált értelmes kutya a Mechwart ligetbe egyedül, de bármilyen ötletet szívesen fogadunk! Ha valakinek van még tippje, hogy miből lehet következtetni egy kutya múltjára, ossza meg, hátha közelebb jutunk az igazsághoz!

Tintin az első egy-két napig teljesen más arcát mutatta, mint a valódi. Nagyon úgy tűnt, hogy kimondottan behódoló alkat, konfliktuskezelési technikája kimerült a hanyattfekvésben. Fülöppel az első beszélgetése is kb. így hangzott:

- Helló Fülöp, megnézhetem a labdádat?

- Bocs, de nem inkább hanyattfekszel.

Persze nem meglepő, hogy változnak a dolgok akkor, mikor a kutya ráébred, hogy stabil falkát tudhat maga mögött, amiben biztosítva van a nyugodt pihenés, a rendszeres tanulás, játék és mozgás, valamit állandó az élelemellátás és egy kiegyensúlyozottnak tűnő vezető is. Ettől még legalázatosabb ebnek is elkezd kinyílni a csipája, a falka erejével és stabilitásával a háta mögött mindjárt megnő az önbizalma is.

Tintin kezd domináns kutya lenni. Ez a dominancia persze nem egyenlő a balhé kereséssel, és verekedésbe sem keveredik miatta, de nekem okoz néhány kellemetlen percet. Egyre több domináns jelzést ad a külvilág felé, és próbálja magasabb pozícióba tornázni magát az esténként kialakuló viszonylag állandó falkánkban. Ez persze érthető. Amikor egy új kutya bekerül, ráadásul nem éppen kiegyensúlyozott háttérből érkezik, akkor a rangsorban elfoglalt pozíciója körülbelül a nulla és a minusz 10 közé esik. Ebből minden épelméjű kutya megpróbál feljebb kúszni néhány nap stabilitás után.

Egyre gyakrabban adja a domináns jelzéseket: peckesen kapirgál ürítés után (ha hagyom), egyre többször emeli a lábát pisinél, és bizony előjött belőle a tökös legény is. A magánál egyértelműen alázatosabb kutyákon hágó mozdulatokat végez(ne, ha hagynám).

Abszolút szerelme Stella, a vizsla keverék kisasszony, aki rendkívül konfliktuskerülő, és a labdán kívül nem is izgatja más. 

Tintin, Samu, Stella

Samu a labdát őrzi, Stella Samut, Tintin pedig Stellát :)

Azt már megbeszéltük Tintinnel, hogy az én falkámban párosodni egy valakinek van joga, és az én vagyok. Én viszont köszönöm, nem akarok kutyákkal párosodni. Ezt viszonylag gyorsan megértette, viszont miután már nem tett párzó modulatokat Stellán, ugatással fejezte ki elégedettlenségét. ezért kitartóan rászólok minden alkalommal, így mostmár egyre halkabban játszik. Némi csúszás még van, mert ha tőlem elég messze sikerül elkapnia Stellát, akkor még megpróbálja hágni, de rászólásra bejezi. Azért eléggé megdolgoztat, sokat kell utána mennem, hogy rend legyen. Egyelőre úgy érzi, hogy ettől függetlenül is érdemes Stellát követnie, én viszont próbálom szegény kislányt tehermentesíteni, úgyhogy a napi edzésem ezzel meg is van.

Néha kanokat is hágna, hogy ezzel kifejezze a véleményét arról, hogy ki hol áll a rangsorban, de természetesen ezt is letiltom. Pénteken túlesünk az ivartalanításon, és onnantól ezek a problémák szépen lassan megszűnnek.

Egyébként érdekes, mert ivaros kanokkal, és ivartalan szukákkal nem nagyon foglalkozik. Játszani olyan rendes birkózósat csak ivartalan kanokkal szeret. Másokkal inkább összeméregeti magát, de szerencsére ezt redkívül árnyalt kommunikációval teszi, és aki egyértelműen meg akarja neki mutatni ki az úr a háznál, annak elhiszi, hogy ő az úr. Az egyetlen kutya, akivel igazán szívesen játszik, az Lincoln, a border collie. Vele nagyon egy temperamentumúak, hatalamasak hancúroznak, harcolnak, morgolódnak, birkóznak, rágcsálják és nyúzzák egymást. Vele igazán boldogok, de csak addig míg nem jön Edi, a drótos vizsla. Edi a park ura, a nagyfőnök, ezt még Fülöp is elfogadta. Igazságos és higgad főnök, konfliktusok nélkül, morgások nélkül is megőrzi méltóságát, tekintélyét. Ezért Lincoln egyértelműen rajongója Edinek. Ha Edi megjön, Lincolt átvált. Onnantól Tintin nem kívánatos személy a közelében, és ennek hangot is ad. Innentől Tintin céltalanul lébecol, nem érzi magát jól a falkában. Kíváncsi vagyok mennyi idő lesz, mire bárkivel önfeledten eljásztadozik, és elfogadja státusztát a csapatban.

Tintin és Fülöp kapcsolata megér egy külön posztot, úgyhogy ezt most nem taglalnám, inkább még néhány fotó ami ékes bizonyítéka annak, hogy Tintin jó sok kutya között is probléma mentes: 

Angry face

Angry face

Angry face

Borissza Kitti 2011.08.15. 11:23

Szabályok

Úgy gondolom, hogy egy kutya életében rendkívül fontosak a szabályok. Egy családban mindenkinek meg vannak a döntési kompetenciái, amikhez mindenképpen igazodnia kell. A szabályok az élet sötét oldalát is megmutatják a kutyának. Ezek nem azok, amiket klikkerrel, jutalomfalattal meg lehet tanítani, ezek nem feladatok, amiknek a teljesítéséért jutalomjár, hanem azok, amiknek a megszegéséért büntetés jár.

Ha új kutya kerül hozzám az első dolog amivel meg kell ismerkednie, az általam húzott határvonalak. Az első néhány napban nincs szeretgetés, nincs babusgatás, nincs klikkerezés, nincs móka és kacagás, szabályok vannak csak. Marha nehéz egy frissen mentett kutyával keménykedni, és az én szívemnek sem esik jól. Nyilván ilyen helyzetben a legszívesebben összevisszababusgatnám, degeszre etetném, és a lehető leggyorsabban kárpótolnám minden rosszért ami korábban érte szegényt. Azt gondolom a szabályokat felállítani mindig sokkal nehezebb az embernek, mint a kutyának elfogadnia.

Ahhoz, hogy megbízható és hiteles vezetője legyek a kutyának, még a legelején, tiszta lappal, üres lúzerigazolvánnyal bizonyságát kell tennem annak, hogy alkalmas is vagyok erre a pozícióra, meg van a kellő határozottágom, dominánsabb jellemű vagyok nála. Ez egyértelműen a kutya érdeke elsősorban. Persze az embernek sem mindegy, hogy hagyja-e nyugodtan pihenni az otthonában a kutya, vagy hogy megöli-e a macskát. 

Nekem két mindennél előbb való szabályom van: a hálószoba és a fürdőszoba küszöbét átlépni szigorúan TILOS. A macskához nyúlni, a macskát zaklatni, kergetni szigorúan TILOS. Ez a két szabály egyébként szorosan összefügg, ez a két helyiség a menekülési lehetőség a cica számára, a fürdőszobában van a vécéje, és az étele. Ezenkívül a hálószoba az én privát területem, ahol a falkavezér a pihenőidejét tölti.

Amikor megírtam Tintin jellemzését a hirdetéséhez, akkor még azt írtam szabálykövető jellem. Noshát, mostanra ezzel kapcsolatban akadnak kétségeim, persze sok esetben az az egyszerű ok, hogy következetlen vagyok én is, nem meglepő ha ő is az. (Tükör-módszer:))

A macska szabály viszonylag egyszerűen ment, ugyanis Tintint egyáltalán nem érdekli a macska. Ilyen kutyát még nem is láttam. Olyat igen, aki nem bántja, csak nézegeti, szagolgatja, esetleg követi, de Tintin teljesen közömbös. Rá se néz.

A hálószoba szabály már nehezebb volt, onnan bizony kétszer is irgalmatlanul ki kellett zavarni.

Miután ezekkel rendben lettünk, jöttek a következő nehézségek, amik kis módosítással Jan Fennel Kutyapszihológiában leírt szabályai. Tehát az ajtón előre minden esetben a csapat vezetője megy, laza pórázon lehet csak haladni, 5 perces szabály, és az etetési szabály.

Laza póráznál az a módosítás, hogy a pórázt Tintinnek esze ágában nincs húzni, viszont ha szeretne előrébb jutni, gyorsabban haladni, akkor vonyít, vinnyog, ugat. Ezért aztán ahogy hangoskodni kezd, földbe gyökerezik a lábam, és nem lépünk egy tapodtat sem, amíg csend nem lesz. Itt viszont van némi következetlenség, hiszen a zebrán nyilván nem álldogálunk az útközepén, mint ahogy reggel 7-kor sem állok a vonyítás elhallgatására várva a lépcsőházban. Ezek a következetlenségek mindig lassítják a tanulási folyamatot.

Az etetési szabály nálunk szigorúbb az átlagnál, ugyanis szigorú sorrendje van az evésnek.Az első, aki eszik nálunk, az a cica. A kutyáknak végig kell nézniük, ahogy a macsek lelefetyeli a tápjukról a neki tetsző vízmennyiséget, aztán pofátlanul billegeti magát, nyújtózkodik a tányér előtt, esetleg még oda is dörgölőzik a csorgó nyállal üldögélő kutyákhoz. Ha ő kiélvezkedte magát, akkor mehet a tányérhoz Fülöp, majd Tintin. A tányérok szigorúan egymáshoz közel vannak, és mindennemű agresszió tiltott. De Tintin ezzel is megbirkózott már:

Tükör-módszeres suliba jártam, és ott végeztem el a kiképzésvezetői tanfolyamot is, ott vagyok tanfolyami megfigyelő, így nekem teljesen egyértelmű, hogyha kutyát (vagy bármi mást) tanítani szeretnék, klikkert használok.

Arra jöttem rá, hogy teljesen felesleges kondícionálni, hamar kondícionálódik az magától is. Eleinte csak behívást tanulunk, hiszen ez a legfontosabb. Ilyenkor mindig ott a jutalomfalat előtt a klikk is, de eleinte nyilván semmit nem jelent a kutyának. Mindesetre arra jó, hogy így kondícionálódik a klikker hangja.

Aztán szépen lassan elkezdünk alap parancsokat gyakorolni. Érdekes, hogy míg a legtöbb kutyánál egyértelműen a legkönnyebb mód a megvezetés a tanításra, Tintint nem lehet az orránál fogva vezetni.

Így az ültetést elkapással, illetve formálással gyakoroltuk. Egy hete élünk együtt, és tök jó kis stabil ülése van, mostmár falat nélkül is. Iszonyatosan okos kutya, és nagyon élvezi a klikkerezést. A feksziket körülbelül három klikk után megértette. Mostmár  akkor is ügyes, ha nem mutogatok a földre, csak kézjellel, szóval instruálom. Érdekes, hogy kifejezetten érzékeny az emberi beszédre, úgy látom, hogy a hangjelet sokkal hamarabb összeköti, mint a kézjelet, pedig ez egyáltalán nem jellemző.

És íme, fotón :)

Ül, és fekszik. Persze a kép alapján ezt magától is csinálhatta volna, de becsszó hangjelre tette

Állatvédő ismerőstől hallottam, hogy sokkal nagyobb esélye van azoknak a kutyáknak, akik tudnak pár cuki trükköt, mint azoknak akik nem. Érdekes ez, hiszen bárki bármilyen kutyának bármilyen trükköt pillanatok alatt meg tud tanítani klikkerrel, tehát ez egyáltalán nem kéne, hogy szempont legyen a kutya választásnál.

Mindenesetre biztos ami biztos, elkezdtünk klikkerezni, és igyekszem hamar megtanítani neki valami vicceset. Vaciláltam a pacsi, a szégyeld magad és a lelövés között, úgyhogy arra jutottam, hogy formálni fogunk, aztán meglátjuk mi lesz belőle, azt tanuljuk meg, ami a legkönnyebben megy.

Nagyon úgy tűnik, hogy az a lelövés lesz, mert egy nagyon rövid gyakorlás után máris felajánlgatja a hanyattfekvést :)

Egyértelműen látszik, hogy zseni a kutya, legalábbis az általam megszokott turcsi orrokhoz képest, nem véletlenül hosszúorrúak a világ legokosabb kutyái is. A következő gyakorlásról próbálok csinálni videót, bár egyelőre nehézséget okoz a klikkerezésnél, hogy a két kutyának nem világos, hogy mikor kivel gyakorolok. Míg Tintinnel klikkerezek, Fülöp folyamatosan fel-alá járkál, mint amikor formálunk, vagy éppen követi a Tintinnek adott instukciókat. Nehéz lesz így felvenni bármit is, úgyhogy azt hiszem kénytelen leszek mindkettőjüknél felgyúrni a helybenmaradást annyira, hogy az egyik tudjon kitartóan feküdni, míg a másikkal gyakorolok.

Borissza Kitti 2011.08.14. 12:24

Tintin

Tintin pont olyan kutya, amilyet nem akartam még ideiglenesbe se :) Hosszú orrú, nagyfülű, nagytestű, ráadásul kan.

Állatbarátok találták a Mechwart ligetben, de nem tudták hová tenni. Két napig kézről kézre adták, itt-ott aludt, mikor összefutottunk. Arról volt szó, hogy jöhet-e hozzám egy éjszakára, mondtam, hogy ha a macsekkal kijön, akkor semmi akadálya. Szerencsére épp nálunk volt szállítóboxban a cica, mert pont az oltásait intéztük. Teszt megvolt, semlegesen reagált a macsekra, úgyhogy a következő kérdés az volt, hogy holnaptól mi lesz vele. Az ötletek nagyjából kimerültek abban, hogy menhely kerítéshez kötjük, vagy leadjuk az illatosra.

Mivel láttam benne némi Malinois-s beütést, felhívtam a Lelenc állatotthont, hátha mint a Belga juhászkutyák fajtamentői tudják vállalni. Anna látatlanban is nagyon kedves volt, elmondta, hogy most épp zűrzavar van náluk a tanyára költözés miatt, de szeptembertől tudják fogadni. Persze aztán kiderült, hogy nem is belga juhász keverék, de szerencsére Anna biztosított a támogatásáról, így maradhat amíg nem rendeződik megnyugtatóan a sorsa.

Fülöppel volt egy kis gikszer, ugyanis Tintin eleinte pórázon vonyított, valószínűleg nem is látott még korábban pórázt, Fülöp pedig úgy gondolta hogy ennek véget vet, és kétszer is a torkának ugrott. Tintin viszont bealázkodós jellem, és hamar megértette, hogy momentán két főnöke is van, Fülöp és én. Innentől a béke is helyreállt.

A cicával viszont továbbra is teljesen közömbös, mégcsak nem is érdeklődik iránta. Úgyhogy mondhatni helyreállt a családi béke, már csak a hétköznapi szabályok és trükkök tanítása maradt feladatul.

Néhány kép róla az elsők közül:

Borissza Kitti 2011.08.12. 15:59

Hermione

Ezt a blogot akkor regisztráltam, mikor életem első ideiglenes kutyája, Hermione megérkezett hozzám. 

Most nagyon sajnálom, hogy aztán jobban lekötött a pátyolgatás, mint az írás, mert mostanra már nehéz lenne összefoglalni az a három hónapot amit együtt töltöttünk. Ráadásul biztosan megint megríkatna. 

Annyi biztos, hogyha elsőre nem ő kerül hozzám, mint igazi álomkutya, akkor valószínűleg nem jött volna meg a kedvem ennyire az ideiglenes befogadáshoz. Hátránya a dolognak, hogy iszonyatosan nehéz volt az elválás. Reggel, mikor indultunk a Noéba, többízben elmondtam neki, hogy legyen rossz, gonosz kutya, és harapja meg a csúnya nénit, aki el akarja vinni, de sajnos nem fogadott szót, megmutatta a néninek is az álomkutyát, akit én megismertem. Iszonyatosan hiányzik még mindig, és kicsit félek, hogy ő lesz az etalon, és minden ideiglenes kutyámat hozzá mérem majd. 

Csak nagyon röviden, inkább képekben mondom el a történetét.

Csontsoványan, hüvelyelőeséssel került a debreceni menhelyre:

Az első néhány napban komolyan gondot okozott megfogni, ránézni, annyira sovány volt szegény, hogy meg kellett szoknom. Az utcán lesütött szemmel közlekedtem eleinte, hiszen nincs a homlokomra írva, hogy nem én tettem ezt vele:

 Hamar megszerették egymást Fülöp kutyámmal:)

Három hónapot éltünk együtt, ez alatt rengeteg élménnyel gazdagotunk. Voltunk együtt fesztiválozni, és táborozni, és a gazdáihoz már egészséges, okos, boldog kutyaként költözhetett :) Nem is akármilyen helyre, hiszen most Bécs külvárosában él kertes házban, és új gazdáiban úgy bízik, hogy már az első napokban hanyatt dobta nekik magát :)

süti beállítások módosítása